Simon Margó akkor kezdett el kecskét tartani, amikor a lányáról kiderült, hogy asztmás, és a kecsketej jótékony hatással lehet a kislányra.

Aztán gyerkőc meggyógyult, a kecske maradt, de a feleslegessé vált tejjel valamit kezdeni kellett. Hát Margó csinált belőle sajtot.

A sajtnak pedig akkora sikere lett előbb a család, majd a barátok körében, hogy hamarosan át kellett alakítani a körösladányi parasztház melléképületét, és ma már ott készülnek a finomságok.

Kecskéből már kevesebb fogy, de a tehéntejből készült magyaros gomolya, a füstölt fonat, vagy épp a parenyica állandó sláger.

De az igazi ínyencek is mindig találnak maguknak valami különlegességet, mert Margó minden héten előrukkol valami “kísérleti jellegű finomsággal”.